Felmérések szerint rendszeres kerékpárhasználatban európai szinten a harmadik helyet foglaljuk el a legendásan sokat kerékpározó hollandok és dánok mögött. Míg a két másik dobogós...
Netes vásárlásainkat szívesebben fizetjük utánvéttel, és vonakodunk csomagautomatákba rendelni a kiválasztott terméket. Ebből is látszik, milyen kiemelt szerep jut a virtuális adásvételek során a...
Hálózati karbantartás miatt május 13-án szombaton 22.00 - 23.30 óra között a nemzeti mobilfizetési rendszerben nem lehet vásárlásokat indítani, illetve vasárnap hajnali 1 és...
A német és a japán autókat preferálják a magyar autósok, viszont meglepően magas arányban hűtlenek a választott márkához – többek között ez derül ki...
Ezrével épülnek országszerte, különösképp Budapesten az új lakások. Az egyes projektek árai között természetesen eltérések figyelhetők meg. Ez az eltérés elsősorban az elhelyezkedéstől függ,...
Egyre inkább a saját időbeosztásuk szerint, az általuk preferált csatornákon szeretnének vásárolni a fogyasztók, ez pedig egyre kevesebb időt hagy a márkáknak arra, hogy...
A mobilos e-kereskedelmet újraformáló megoldást mutat be a Viber. Az új funkció lehetővé teszi a csevegésen belül vásárlást, egyben a vállalat első lépését jelenti...
Kétszer annyit költöttünk el idén Valentin-napi ajándékokra, mint az ezt megelőző években – derül ki a Pénzcentrum vizsgálatából. A legtöbben most is az utolsó...
Az IKEA februárban elindítja az online vásárlás tesztüzemét, májusban pedig megnyitja 3. hazai üzletét. Az áruházlánc jó évet zárt tavaly: 14,5 százalékos növekedésről számoltak...
Elkészítette az első magyar, a programozott médiavásárlást részletesen bemutató kisokost az IAB Hungary Programmatic munkacsoportja. Az anyag bemutatja a hazai programmatic ökoszisztémát, felsorolják a...
Évente pár nap, rosszabb esetben egy-két hét, amikor olyan szmog sújtja az ország nagyvárosait, mint a közelmúltban. Ez lehet az egyik oka annak, hogy...
Az internetes vásárlás rengeteg időt spórolhat nekünk, extra kényelemmel és számos egyéb előnnyel járhat, de vajon tényleg rövidebb ideig tart, mintha besétálnánk a boltba?...
A nemzetközi online kereskedelem bővülésének három legfontosabb mozgatórugója, hogy a fogyasztók külföldön olcsóbban juthatnak egyes termékekhez (76%), olyan árucikkeket is meg tudnak vásárolni, amik...
Az e-kereskedelmi szektor világszerte töretlenül bővül, az Ipsos előrejelzése szerint Magyarországon 2017-ben az online költések összvolumene 10 százalékkal nő majd. A magyarok közül egyre...
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel,...
Az LG Electronics (LG) integrált utastéri megoldást szállít a Renault Group első, szoftveralapú járműarchitektúrára (SDV) épülő, sorozatgyártású haszongépjárművéhez, az új Trafic E-Tech Electric modellhez, amely elnyerte az Év Nemzetközi Furgonja (International Van of the...
A Samsung Electronics bejelentette a SmartThings legújabb frissítését. A vállalat nemzetközi, összekapcsolt életmódra épülő platformja, a SmartThings 470 millió regisztrált felhasználóval működik, és világszerte több mint 430 SmartThings kompatibilis (Works with SmartThings - WWST)...
A HONOR hivatalosan is bejelentette legújabb csúcskészülékét, a HONOR Magic9 Pro Maxot, amely a kínai piacon debütál. A készülék képi és videós munkafolyamatait a professzionális kameráiról ismert ARRI vállalattal együttműködve fejlesztette ki a gyártó...
Földrengés, árvíz vagy erdőtűz után akár napokig is eltarthat, hogy a segítség időben eljusson az érintettekhez. A mesterséges intelligencia viszont drón- és műholdfelvételek elemzésével gyorsan azonosíthatja a megrongálódott épületeket, járható utakat és kritikus infrastruktúrát....