Idén várhatóan kevesebbet költünk a Black Friday akciókra, mint tavaly, a sláger termékek közül a számítógépes és szórakoztató elektronikai eszközökre a megszokottnál kisebb lehet...
A magyarok több mint harmada halasztott már el vásárlást, hogy később kuponnal olcsóbban szerezhessen be egy terméket, 40 százalékuk pedig olyasmit is vett az...
Idén a Black Friday kevésbé mozgatta meg a magyarokat, karácsonyra viszont igyekeznek mindenkit a megszokott értékben megajándékozni – többek között ezek derültek ki az...
Idén november 27-re, a 48. hét végére esett a Magyarországon is sok éve népszerű Black Friday. A technika túlterhelését és a fizikai tömeget elkerülendő...
Noha sok hazai kereskedő már az előző hetekben is jelentős kedvezményeket kínált Black Fridayra hivatkozva, annak valódi időpontja csak most, november 27-én érkezik el....
Az év első 9 hónapjában bruttó 526,5 milliárd forintos forgalmat ért el a hazai online kiskereskedelem, ez éves összevetésben 30 százalékos bővülést jelent –...
Jelentős, 20 százalék feletti bővüléssel zárta a 2020-as Black Friday-t az Euronics a tavalyi évhez viszonyítva. Az online rendelések száma duplázódott, az összesített novemberi...
November 20-tól 22-ig Black Friday-hétvégét szervezett az Extreme Digital: míg a legutóbbi fekete pénteken a napi használati cikkek fogytak a legjobban, ezúttal a tévék...
Az eMAG idei Black Friday-én a magyar vásárlók 3,1 millió oldallátogatást, 6,9 milliárd forintos forgalmat generáltak. A november 20-án zajlott fekete pénteken több mint...
Az áruházlánc hírlevélben közölte vásárlóival, hogy 2020. november 27-én minden boltja és irodája, ügyfélszolgálata és raktára zárva tart, és dolgozói mindannyian kimennek a szabadba....
Idén november 20-ra esik a Black Friday (Fekete Péntek), ekkor a webáruházak rengeteg akcióval, ajánlattal készülnek. Az eseményt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is élénk...
Múlt pénteken tartotta az idei Black Friday akciós napját az Extreme Digital, ami a tavalyihoz képest is kiugró érdeklődést hozott, a forgalom 46 százalékkal,...
Az idei Black Friday-en egyértelműen érzékelhetők a járvány hatásai az Extreme Digital tapasztalatai szerint, míg reggel főleg nagyobb értékű műszaki cikkeket vásároltak a webáruház...
Az előző évek tapasztalata és az aktuális keresési statisztikák alapján az idei nagy novemberi leértékelési akciók (Black Friday) sikertermékei is a mobiltelefonok, az okosórák...
A járvány elleni védekezést segítő friss korlátozások miatt az év végi vásárlási szezonban ismét robbanásszerűen bővülhet itthon az e-kereskedelmi forgalom. A friss felmérések szerint...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...