A magyar emberek kétharmada vallja magát stresszesnek, a megkérdezettek fele az elmúlt hónapokban jóval többet aggódik – derült ki az Ipsos és a Huawei...
A tavalyi évhez képest eddig 57 százalékkal több nyitott techpozíciót kínáltak a cégek 2020-ban, de vajon merre tartanak a magyar fejlesztők az új évtizedben?...
A harmadik negyedéves árindexek továbbra is az érett piaci szakasz képét támasztják alá – derül ki a Duna House adataiból. Az országos lakásárindex enyhébb...
A távoli munkavégzéssel jelentősen megváltozott az állásinterjúk és a munkamegbeszélések forgatókönyve. Egy olyan környezetben kell bizonyítaniuk a munkavállóknak, ahol az egyéni karakter mellett a...
2020 elején még minden második, nyár végére viszont már csak minden harmadik cégvezető bízott 2,5 százalékot meghaladó mértékű éves növekedésben a következő 3 évre...
Az ár továbbra is meghatározó az otthonvásárlást tervező családoknál, a második legfontosabb szempont viszont már az, hogy milyen mértékű állami támogatást tudnak igénybe venni...
Az év utolsó szakaszába értünk, és vele együtt eljött az őszi kuponnapok, leárazások ideje, melyet nemsokára a Black Friday akciók, majd az ünnepi ajánlatok...
Az otthoni munka elsőre könnyű feladatnak tűnhet, a hétköznapokban azonban hamar szembesülünk vele: rengeteget kivesz belőlünk. Ennek nem csupán mentális, de fizikai tünetei is...
Ősszel a külföldi utazások szinte teljesen ellehetetlenültek, így jelenleg nagyobb volumenű határon túli pihenésre jelenleg csak azok vállalkoznak, akiknek hazaérkezés után a 10 napos...
A magyar felnőttek – ha tehetnék – szívesebben sportolnának gyakrabban és hosszabb ideig, de az ideálisnak gondolt mennyiség is csupán a WHO ajánlásában megfogalmazott...
Sok szektor küzd a járvány miatt kialakult idei változások káros hatásaival: forgalomcsökkenés, gyártási kapacitás csökkentés, elbocsátások és akár a bezárástól való félelem is ott...
Októberben gyorsulva csökkent a GKI fogyasztói bizalmi indexe.
A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi hatalmas, csaknem 38 pontos zuhanást követően három hónapig lassuló ütemben,...
A felhasználók jelentős köre még mindig azt gondolja, hogy nem érheti veszély az interneten, hiszen – szerinte – nem kattint gyanús linkekre és amúgy...
Szeretjük tudatosan megtervezni a nyaralásokat, de nem preferáljuk az előre összeállított programcsomagokat - derül ki a Balatoni Turizmus Szövetség felméréséből.
Balatoni Turizmus Szövetség négy különböző...
2020 a munkaerőpiac legstresszesebb évét hozta el számunkra, amiben az emberek már robotok segítségére is számítanak – derült ki az Oracle és a Workplace...
A felhasználók tizede már mesterséges intelligencia alapú megoldásokra bízza a vásárlást, az automatikus kosárfeltöltést vagy a rutinszerű banki műveletek elvégzését. Az EY friss, több mint 18 ezer fő körében végzett nemzetközi kutatása szerint (Global...
A globális ingatlanpiac értéke több száz billió dollárra tehető. Az ingatlanok ma a valós eszközök (RWA – real-world assets) piacának legnagyobb szegmensét alkotják, értékének közel egyharmadát képviselve. Ráadásul az előrejelzések szerint a tokenizáció mértéke...
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja...
A modern nagyvárosok közlekedése egyre összetettebb: az autók, kerékpárosok és gyalogosok mellett immár az elektromos rollerrel közlekedők is sok esetben ugyanazokon az útfelületeken osztoznak, vagy keresztezik egymás útját. Ebben a környezetben különösen fontos a...
A Samsung Electronics a frankfurti Eschbornban megrendezett Inside Samsung – The First Look Europe eseményen mutatta be AI-támogatott képernyőinek és csatlakoztatott élményeinek legfrissebb újításait, amelyek a márka kétévtizedes élvonalbeli szerepére épülnek. A vállalat továbbra...